Més que un club
Az FC Barcelona Spanyolország Katalónia tartományának világhírű labdarúgócsapata. A klub a spanyol labdarúgó-bajnokság kezdetétől megszakítás nélkül részt vesz az első osztály bajnoki küzdelmeiben. Az egyesületet 1899. november 29-én alapította a svájci Hans Gamper. Az FC Barcelona előbb a katalán regionális bajnokságban és a spanyol labdarúgókupában, később pedig az 1928-ban megalakított egységes spanyol labdarúgó-bajnokságban és a nemzetközi kupákban vált a spanyol, valamint a nemzetközi labdarúgás egyik legmeghatározóbb egyesületévé. A klub jelentősebb eredményeit tekintve a spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályát 21, a spanyol labdarúgókupát 25, az UEFA-bajnokok ligáját és elődjét négy, azUEFA-kupa elődjét három, a kupagyőztesek Európa-kupáját négy, az UEFA-szuperkupát pedig négy alkalommal nyerte meg a csapat. Ezenkívül számos kisebb spanyol és katalán trófeát tudhat magáénak a klub. Az FC Barcelona egyben a katalán nemzeti öntudatot is jelképezi, mivel a múltban (különösen Francisco Franco uralmának idején) a katalán öntudat bármely egyéb megnyilvánulását büntették. Egyrészt erre vezethető vissza a klub nagymértékű rivalizálása a Real Madriddal szemben, amely annak idején a Franco-rendszer támogatását élvezte. A csapat eddig olyan világhírű külföldi játékosokat tudhatott a soraiban, mint többek között Kubala László, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Johan Cruyff, Diego Maradona, Gary Lineker, Romário, Rivaldo, Luís Figo, Ronaldo, Ronaldinho, Lionel Messi, Thierry Henry vagy Zlatan Ibrahimović. A klub hazai játékosai közül pedig számos labdarúgó volt meghatározó tagja a spanyol labdarúgó-válogatottnak.
Tartalomjegyzék[elrejtés] |
A klub története [szerkesztés]
A kezdetek [szerkesztés]
A klub megalapítása a svájci születésű Hans Gamper nevéhez fűződik, akinek katalán beceneve Joan volt. Gamper 1899. október 22-én hirdetést adott fel a helyi sportmagazinban, egy barcelonaiszékhelyű labdarúgócsapat létrehozásának céljával. 1899. november 29-én Gamper elnökletével Gimnas Soléban került sor az egyesület első gyűlésére. Az összejövetelen résztvevők névsora a következő volt: Hans Gamper, Gualteri Wild, Lluis dOssó, Bartomeu Terradas, Otto Kunzle, Otto Maier, Enric Ducal, Pere Cabot, Carles Pujol, Josep Llobet, John Parsons és William Parsons. A gyűlés határozata alapján megalakult a klub, melynek első elnöke Gualteri Wild lett, aki feladatai mellett játékosként is szerepet vállalt a csapat munkájában.[1]
A csapat első mérkőzésére Bonanovában került sor, egy angol kivándorlókból álló csapat ellen. Az összecsapást az angol együttes nyerte meg 1:0 arányban. A meccs érdekessége, hogy az angol csapatban néhány Barcelona játékos is szerepelt a mérkőzés során. Az egyesület első, saját tulajdonú hazai pályájának hivatalos megnyitójára 1909. március 14-én került sor.[1]
A klub az 1901-1902-es évadban megnyerte a Macaya Kupát, az 1904-1905-ös és az 1908-1909-es szezonban pedig katalán kupát. Az utóbbin 1922-ig még nyolc alkalommal diadalmaskodtak (1910-ben, 1911-ben, 1913-ban, 1916-ban, 1919-ben, 1920-ban, 1921-ben és 1922-ben). Emellett a spanyol labdarúgókupában is eredményesen szerepelt a csapat és több alkalommal is sikerült elhódítania a trófeát (1910-ben, 1912-ben, 1913-ban, 1920-ban és 1922-ben).[1]
1920-tól 1950-ig [szerkesztés]
1922-ben került felavatásra a Les Corts Stadion, mely a klub egyik legsikeresebb időszakának lett a helyszíne. Az egyesület első aranykorát 1919-től 1929-ig élte. A klub sorozatban öt alkalommal nyerte meg a katalán kupát, emellett három ízben (1925-ben, 1926-ban és 1928-ban) hódították el a spanyol labdarúgókupát. Az utóbbi két spanyol labdarúgókupa győzelmet megismételt mérkőzésen szerezte meg a csapat a Real Sociedad ellenében. Az összecsapások hőse a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Plattkó Ferenc volt. A magyar labdarúgó tiszteletéreRafael Alberti költeményt írt. A csapatban olyan kitűnő labdarúgók szerepeltek, mint Samitier, Alcántara, Zamora, Sagi, Piera és Sancho. Az FC Barcelona ebben az időszakban vált a katalán hazafiasság szimbólumává. 1924-ben, a klub fennállásának 25. évfordulóján már 12 207 pártoló tagja volt. Az eseményt az ismert plakátrajzoló művész Josep Segrelles örökítette meg. Az első hivatalos spanyol labdarúgó-bajnokságra az 1928–1929-es szezonban került sor. Az FC Barcelona az első osztályban indult és megszerezte az első bajnoki címét, betetőzve ezzel a korszak sikereit.[2]
A pályán kívül azonban számos tényező befolyásolta a klub működését. 1925. június 14-én egy hazai mérkőzés alkalmával az FC Barcelona szurkolói kigúnyolták a spanyol nemzeti himnuszt. Válaszul Miguel Primo de Rivera spanyol diktátor hat hónapra bezáratta a Barcelona hazai pályáját. A büntetést végül három hónapra csökkentették, emellett Gampert lemondásra kényszerítették. A klub alapítója 1930. július 30-án hunyt el. Ebben az időszakban a politikai harcok visszavetették a sport szerepét a spanyol társadalom egészében. Ennek megfelelően az FC Barcelona teljesítménye visszaesett, bár továbbra is voltak tehetséges játékosai Martí Ventolrà, Josep Raich és Josep Escolàszemélyében. Az egyesület végül pénzügyileg, társadalmilag és a sport terén is válságba jutott. Bár a csapat hat alkalommal diadalmaskodott a katalán kupában (1930-ban, 1931-ben, 1932-ben, 1934-ben, 1936-ban és 1938-ban), aspanyol labdarúgó-bajnokság első osztályában meglehetősen sikertelen volt és számos szurkolót vesztett.[2]
A spanyol polgárháború kitörése után egy hónappal a klub elnökét, Josep Sunolt Francisco Franco csapatai Guadalajara közelében meggyilkolták. A játékosok ekkor Mexikóban és az Egyesült Államokban egy túrán vettek részt és ennek köszönhetően a klub vagyona megmenekült, azonban a csapat fele száműzetésbe vonult Mexikóba és Franciaországba. 1938. március 16-án falangista bombamerénylet érte az egyesület társasági klubját. Pár hónappal később pedig a katalán hazafiasság jelképeként az egyesület francói befolyás alá került. A sok viszontagság következtében a klub tagsága 3486 főre csökkent.[2]
1940. márciusában Francisco Franco támogatója, Marqués de la Mesa Rsta került a klub élére. Ezt követően az egyesület nevét az angolosan hangzó Fútbol Club Barcelonáról a spanyolosabb hangzású Club de Fútbol Barcelonára változtatták. Az eredeti nevet végül 1973-ban vette vissza a klub. Emellett a katalán címer 4 vörös sávját kettőre csökkentették és ezt csak 1949-ben állították vissza. Az 1940-es években stabilizálódott a csapat helyzete. 1942-ben sikerült megnyernie a spanyol labdarúgókupát. A következő szezonban a Real Madrid CF elleni botrányos kimenetelű összecsapás után, melyen a csapat fenyegetettségben játszott, lemondott a Barcelona elnöke. A spanyol bajnoki címet ezt követően 1945-ben, 1948-ban és 1949-ben is elnyerte a csapat és 1949-ben a latin kupában is sikerült diadalmaskodnia. A korszak meghatározó játékosai a következő labdarúgók voltak: César, Basora, Velasco, Curta, a Gonzalo testvérek, Seguer, Bíosca és Ramallets. 1949-ben, a klub fennállásának 50. évfordulóján a Barcelona 24 893 főnyi tagsággal rendelkezett, mérlege pedig 21 katalán, 9 spanyol kupagyőzelem és 4 bajnoki cím volt.[2]
A Kubala-korszak és az 1960-as évek [szerkesztés]
1950. júniusában érkezett a klubhoz a magyar származású Kubala László és ezzel egy új korszak vette kezdetét az FC Barcelona életében. A csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott és ennek köszönhetően az 1951–1952-es és az1952–1953-as szezonban is sikerült megnyernie a spanyol labdarúgó-bajnokságot, valamint 1951-ben, 1952-ben és 1953-ban a spanyol labdarúgókupát. Emellett az 1951-52-es idényben az FC Barcelona elhódította a latin, az Eva Duarte és a Martín Rossi kupákat is. A legendás támadósor tagjai a következő labdarúgók voltak: Estanislao Basora, César Rodríguez Álvarez, Kubala László, Tomás Moreno és Eduardo Manchón. A kapuban pedig Antoni Ramalletsrendkívüli teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. A labdarúgó öt alkalommal bizonyult a spanyol labdarúgó-bajnokság legjobb kapusának az 1951-től 1960-ig terjedő időszakban. Ezzel ma is ő vezeti az ezért adományozottRicardo Zamora-trófea örökranglistáját.[2][3]
Kubala ekkora már a csapat legendás játékosa lett. A magyar labdarúgó 1952. február 10-én egy mérkőzésen egymaga hét gólt szerzett. 1953-ban nem sikerült az argentin Alfredo di Stéfano leigazolása és a labdarúgó a rivális Real Madrid CF-hez igazolt. A csapat népszerűsége, melyben kiemelkedő szerepe volt Kubala Lászlónak, szükségessé tette egy új, nagyobb és korszerűbb stadion megépítését. A magyar labdarúgót 1999-ben minden idők legjobb Barcelona játékosává választották. A ma is használatban lévő Camp Nou Stadion átadására 1957. szeptember 24-én került sor és 90 ezer férőhellyel rendelkezett. Ekkor a klubnak már 40 ezer pártoló tagja volt. 1957-ben ismét sikerült elnyerni a spanyol labdarúgókupát, melyet 1959-ben és 1960-ban újabb bajnoki címek követtek. Emellett a csapat 1958-ban és 1960-ban is megnyerte a vásárvárosok kupáját. Ekkor Kubala mellett már Czibor Zoltán és Kocsis Sándor is a csapat tagja volt. Rajtuk kívül még olyan kiváló labdarúgók szerepeltek a csapatban, mint Evaristo, Eulogio Martinez, Suárez, Villaverde, Olivella, Gensana, Segarra, Gracia, Vergés és Tejada.[4][5][6]
1960-ban Luis Suárez a kiemelkedő teljesítményével az FC Barcelona első aranylabdával díjazott játékosa lett. Ennek ellenére az 1960-as években nem sikerült megismételni a korábbi sikereket. A csapat mindössze három kupasikert könyvelhetett el. 1963-ban és 1968-ban a spanyol, 1966-ban pedig a vásárvárosok kupájában diadalmaskodott a csapat. A klub viszonylagos sikertelensége ellenére mégis egyre népszerűbb lett, mivel a katalán nép egyre inkább a katalán öntudat jelképeként tekintett az egyesületre. Ebben az időben a diktatúra kemény kézzel kívánta elfojtani a katalán identitást. Ennek következtében lett közismert a „Més que un club” (több, mint egy klub) kifejezés is.[4][7]
1970-től és 1988-ig [szerkesztés]
A hatvanas évek – az 1966-os vásárvárosok kupája-győzelem ellenére – kétségtelenül hanyatlást hoztak az egyesület számára, azonban Johan Cruyff érkezése jelentős változást hozott a klub életében. A holland játékos 1973. október 28-án mutatkozott be az FC Barcelona csapatában. Vele a csapat teljesítménye jelentősen feljavult és a Barcelona megnyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot. A szezon csúcspontját a Real Madrid CF 5:0 arányban való legyőzése jelentette. A támadó alakzatban az 1973-ban és 1974-ben is aranylabdával díjazott Cruyff mellett Carles Rexach, Juan Manuel Asensi, Hugo Sotil és Marcial nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A bajnoki cím megszerzése egybeesett a klub fennállásának 75. évfordulójával, melynek megünneplése valóságos társadalmi esemény volt. Az évforduló számos katalán művészt, írót és énekest ihletett meg és ekkor született a Barcelona jelenleg is használatban levő indulója a Cant del Barça is.[3][8]
Francisco Franco 1975-ben bekövetkező halála után bekövetkezett Spanyolország demokratizálódása. Ez jelentős változásokat hozott a labdarúgás területén is, mivel ezt követően a klubok igazgatása is demokratikussá vált. Az elnöki pozicíóba Josep Lluís Núñezt választották, aki ezt követően a klub történetében a leghosszabb ideig látta el az elnöki teendőket. Cruyff jövetele azonban nem igazán hozta vissza az aranykorszakot. Az FC Barcelona nyert ugyan egy bajnoki címet, de nem sikerült visszaszereznie az uralmat a spanyol futballban, pedig a vezetőség mindent megtett azért, hogy a BarcelonaSpanyolország és Európa csúcsára kerüljön. A klub vezetése számos ismert és világhírű labdarúgót igazolt a siker érdekében. A csapatba olyan játékosok érkeztek, mint Johan Neeskens, Allan Simonsen, Hans Krankl, Bernd Schuster, Diego Maradona, Mark Hughes és Gary Lineker. Ennek ellenére az újabb bajnoki cím elnyerésére csak az 1984–85-ös szezonban került sor. A bajnokcsapat kulcsjátékosai a következő labdarúgók voltak: Javier Urruticoechea, Julio Alberto, Migueli, Archibald, Schuster és a csapatkapitány Alexanco. A következő hazai sikerre azonban az 1990-es évekig kellett várni.[9][10]
A spanyol labdarúgókupában a csapat jóval eredményesebb volt ebben az időszakban és öt alkalommal is elnyerte a trófeát (1971-ben, 1978-ban, 1981-ben, 1983-ban és 1988-ban). A Kupagyőztesek Európa-kupáját pedig két alkalommal nyerte meg (az 1978–79-es és az 1981–82-es szezonokban). A legrangosabb sorozatban, a bajnokcsapatok Európa-kupájában és az UEFA-kupában azonban nem sikerült áttörést elérni. A klub népszerűsége a fenti időszakban egyre nőtt. A tagok száma 1974-ben 66 000, 1978-ban 77 000, 1986-ban pedig már 108 000 volt. Emellett a szurkolói klubok száma is növekedésnek indult. Számuk 1979-ben 96, 1993-ban pedig majdnem 700 volt.[10][11][12]
1988-tól 2000-ig [szerkesztés]
Johan Cruyff és az „álomcsapat” [szerkesztés]
Jelentős változás állt be az eredményesség terén Johan Cruyff 1988-as érkezésével. Cruyff edzőként visszatérve egy sikeres, nyerő mentalitású csapatot állított össze, amelyet a közvélemény csak „álomcsapatként” emlegetett. Ebben az időszakban olyan játékosok járultak hozzá a sikerekhez, mint Hriszto Sztoicskov, Ronald Koeman, Michael Laudrup és Andoni Zubizarreta kapus. A csapat az 1988-89-es szezonban a kupagyőztesek Európa-kupáját, 1990-ben pedig a spanyol labdarúgókupát hódította el. Emellett a spanyol labdarúgó-bajnokságban is legyőzhetetlen bizonyult, így 1991 és 1994 között négy bajnoki címet nyert. A legnagyobb sikerre azonban az 1991–1992-es szezonban került sor, amikor a klub először megnyerte a bajnokcsapatok Európa-kupáját is. A döntőre 1992. május 20-án került sor az olasz Sampdoria ellen. A mérkőzést Ronald Koeman briliáns szabadrúgásgóljával nyerte meg az FC Barcelona. A kupagyőztes csapat tagjai a következő játékosok voltak: Zubizarreta, Nando, Ferrer, Koeman, Juan Carlos, Bakero, Salines (Goikoetxea), Stoitchkov, Laudrup, Guardiola (Alexanko) és Eusebio. Az 1993–1994-es szezonban, az UEFA-bajnokok ligája döntőjében elszenvedett vereséggel azonban lezárult az „álomcsapat” korszaka. 1996-ban Cruyff vitatott körülmények között távozott a klubtól. A sikeredző távozása mélyen megosztotta a rajongókat és ez az ezt követő sikerek ellenére a későbbiekben is éreztette a hatását. Ez a megosztottság vetett véget Josep Lluís Núñez elnökségének is 2000-ben.[10][11][13][14]
A Van Gaal-korszak [szerkesztés]
Cruyffot Bobby Robson követte. Az angol edző azonban rövid idő elteltével távozott és a helyére az AFC Ajax sikeredzője Louis van Gaal érkezett. Az új edzőkkel az FC Barcelona az 1996–97-es szezonban is megnyerte akupagyőztesek Európa-kupáját és két egymást követő bajnoki címet szerzett. A sikerek ellenére egyre inkább növelte a megosztottságot az az érzés, hogy lezárult egy fontos és sikeres korszak az egyesület életében. A holland edző a klub egyik legellentmondásosabb edzője volt. Viszonylagos sikerei ellenére érzelemmentes hozzáállása és taktikája a szurkolókban ellenérzést keltett. Különösen népszerűtlen volt a hazai tehetségek eladása, valamint a holland játékosok tömeges leigazolása miatt (összesen nyolc honfitársát szerződtette). Sokan kritizálták szigora és az erőnléti edzések intenzitása miatt is. A sajtóval állandóan hadban állt, a kritikákat pedig mereven elutasította. Az 1999–2000-es szezon sikertelensére való tekintettel Josep Lluís Núñez távozott az elnöki posztról. Louis van Gaal Núñezzel szolidaritást vállalva szintén távozott a klubtól 2000-ben.[14][15][16][17][18][19]
2000-től [szerkesztés]
Gaspar-éra és a sötét időszak [szerkesztés]
2002-ben az akkori elnök, bizonyos Joan Gaspar úgy látta, a klub akkor lehet újra sikeres, ha visszahívja a korábban a szurkolók által nem igazán kedvelt Louis van Gaalt. Igazán nem jó ponttal indított ebben az évben szurkolóknál a vezetőség, hiszen teljesen ingyen elengedte a csapat legnagyobb sztárját, Rivaldót. A csapat az előző évtizedek leggyengébb teljesítményével indította a bajnokságot. Nem lehetett kérdés, a szurkolók az edző és az elnök lemondását szerették volna. 2003 januárjában a holland trénerrel szerződést bontottak, az új edző Radomir Antic lett, aki nagyon nehéz helyzetben lévő csapathoz érkezett. Néhány hónap múlva Gaspar lemondott és ideiglenes vezetőség alakult. Antic mondhatni csodát tett: amikor érkezett, 15. helyen állt a csapat, szezon végén, pedig a jövő évi UEFA kupában való szereplést biztosító 6. helyen.
A Laporta-korszak [szerkesztés]
A júniusra kiírt elnökválasztást egy ügyvéd, bizonyos Joan Laporta Estruch nyerte. Nem a legjobb helyzetben vette át kis csapatával a klubot, hiszen Gaspar felelőtlen költekezésének köszönhetően a klub rossz anyagi helyzetbe került. Ő sem jól indított a szurkolóknál. Kampányát David Beckhamre építette, és ígérte, ha megválasztják, megszerzi az angolt. Megválasztották, ám a sztár a rivális Real Madridhoz került. A következő hetekben azonban egyre szimpatikusabb lett az új elnök a szurkolóknál. A rossz anyagi helyzetre tekintettel megfontoltan, olcsón szerzett játékosokat: Rüstü, Rafael Márquez, Quaresma. Ezután következett a Barca következő éveit meghatározó legfontosabb eseménye: Laporta és csapata megszerezte 27 millió euróért a francia PSG-ből a világ legnagyobb ígéretének tartott Ronaldinhót. A csapat edzője Frank Rijkaard lett, akivel sikerült végrehajtani a célt, azaz a visszakerülést a Bajnokok Ligájába.
A Barcelona anyagilag stabil, aminek köszönhetően új sztárjátékosok érkezhettek. 2004-ben 60 millió euro állt igazolásokra. Érkezett Samuel Eto’o, Deco, Juliano Belletti, Edmílson,Ludovic Giuly, Henrik Larsson.
2005-ben a csapat spanyol bajnok, a világ legerősebb klubjaként emlegetik. A 2005–06-os szezonban is a bajnoki cím győztese a csapat, mely a Bajnokok Ligáját és a Spanyol Szuperkupát is elhódította.
2006–07-ben a csapat a második helyet szerezte meg a bajnokságban az örök rivális Real Madrid mögött. A szezon végén érkezett erősítésnek Thierry Henry az Arsenalból. A következő szezonban is csak az ezüstérem jutott a csapatnak, ráadásul a kupákban eredménytelenül zárt. A vezetőség Laportával az élen úgy döntött, hogy radikális változtatásokat visz végbe. Elküldték a sikeredző Rijkaardot, megváltak a Barcelonát a trónra újra felültető Ronaldinhotól, illetve Decotól és számos játékostól. Vezetőedzőnek az egy évig a Barca B-vel foglalkoztatott, korábbi Dream Team-tagot, Josep Guardiolát nevezték ki. Több játékost is leigazoltak, Sevillából a rekordáron vásárolt Daniel Alvest, az Arsenalból Hlebet illetve a Manchester Unitedből visszavásárolt Gerard Piquét. Guardiola több fiatal ígéretet is felhozott a tartalékcsapatból.
A 2008-2009-es szezon a Barcelona számára minden idők legsikeresebb szezonja volt. A csapat a Messi-Etoo-Henry támadósorral gólrekordokat megdöntve nagy előnnyel zárta a bajnokságot a Real Madrid előtt. A spanyol kupát - a döntőben az Athletic Bilbaot legyőzve - sok év után ismét elhódította, míg a szezon legnagyobb sikereként a római fináléban lefutballozva a Manchester Unitedet, 2006 után ismét a Barcelona került fel az európai futball trónjára. A triplázás (bajnokság, kupa, BL) korábban egyetlen csapatnak sem sikerült a spanyol bajnokságban. 2009. augusztus 28-án a csapat az UEFA-szuperkupában 1-0 arányban legyőzte a FK Sahtar Donecket, amivel megszerezte a harmadik szuperkupa-győzelmét.[20]
A szezon végén a nyári átigazolás egyik legnagyobb szenzációjaként a Barcelona megszerezte Zlatan Ibrahimovicot az Intertől, 43.25 millió euróért és Samuel Etoo játékjogáért, azonban ez a szezon már nem volt olyan sima, mint az előző. Az első kellemetlen meglepetés a kupából való kiesés volt: a Sevilla ellen hazai pályán elszenvedett 2-1 arányú vereséget nem tudták ledolgozni idegenben (1-0 a Barcának, idegenben lőtt több góllal továbbment a Sevilla). A BL-ben az elődöntőig mentek: az Internazionale otthonában 3-1-es vereséget szenvedtek, és hazai pályán Piqué egyetlen, igaz mesteri gólja kevés volt. A drágán megszerzett Ibrahimovicot tavasztól nemigen játszatta Guardiola (a svéd nyáron az AC Milanba került). Viszont a Klubvilágbajnokság döntőjét, ha nehezen is, de hosszabbításban megnyerték az Estudiantes La Plata csapata ellen, és a bajnoki címvédés is sikerült a Real Madriddal vívott óriási versenyfutásban (A katalánok a bajnokság végén 3 ponttal előzték meg a Realt úgy, hogy oda-vissza győzni tudtak ellenük!) 2010 nyarán új elnököt választottak Sandro Rosell személyében.
2010–2011-es idény: Laporta utolsó nagy igazolása a Valencia legnagyobb "ásza" David Villa volt, aki 1 év után került a katalán csapathoz 40 millió euróért(a 2010-es VB után kiderült,óriásit nyert ezzel a Barcelona,mert a csatár ára a világbajnokság után feljebb ment). Sandro Rosell keze alatt pedig érkezett Alexis Sanchez, Mascherano, Adriano és Cesc Fabregas. A klub történelme legjobb éveit éli, a 2010-2011-es évben minden sorozatot megnyert,(kivéve a spanyol kupát, amelyet a Real Madrid hódított el tőle). A Japánban megrendezett klubvilágbajnokságon két vállra fektette a brazil Santost, ezzel hivatalosan is a világ legjobb csapatává vált.
Eredmények [szerkesztés]
Élvonalbeli bajnoki szereplések [szerkesztés]
Az FC Barcelona azon ritka klubok közé tartozik, amelyek a spanyol labdarúgó-bajnokság létrehozása óta folyamatosan az első osztály küzdelmeiben vesznek részt. A csapat a 2008–09-as szezon végéig 20 alkalommal volt bajnok és 22 alkalommal szerezte meg az ezüstérmet. Ezzel a teljesítménnyel Spanyolország második legeredményesebb csapatának mondható. A klub legszebb és legeredményesebb periódusai az élvonalban az 1947-től 1960-ig terjedő időszakban, valamint az 1990-es években voltak. Emellett 2004 óta ismét kiemelkedően teljesít a csapat.[9][21]
| Idény | Helyezés | Idény | Helyezés | Idény | Helyezés | Idény | Helyezés |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1928–29 | 1. hely | 1929–30 | 2. hely | 1930–31 | 4. hely | 1931–32 | 3. hely |
| 1932–33 | 4. hely | 1933–34 | 9. hely | 1934–35 | 6. hely | 1935–36 | 5. hely |
| 1939–40 | 9. hely | 1940–41 | 4. hely | 1941–42 | 12. hely | 1942–43 | 3. hely |
| 1943–44 | 6. hely | 1944–45 | 1. hely | 1945–46 | 2. hely | 1946–47 | 4. hely |
| 1947–48 | 1. hely | 1948–49 | 1. hely | 1949–50 | 5. hely | 1950–51 | 4. hely |
| 1951–52 | 1. hely | 1952–53 | 1. hely | 1953–54 | 2. hely | 1954–55 | 2. hely |
| 1955–56 | 2. hely | 1956–57 | 3. hely | 1957–58 | 3. hely | 1958–59 | 1. hely |
| 1959–60 | 1. hely | 1960–61 | 4. hely | 1961–62 | 2. hely | 1962–63 | 6. hely |
| 1963–64 | 2. hely | 1964–65 | 6. hely | 1965–66 | 3. hely | 1966–67 | 2. hely |
| 1967–68 | 2. hely | 1968–69 | 3. hely | 1969–70 | 4. hely | 1970–71 | 2. hely |
| 1971–72 | 3. hely | 1972–73 | 2. hely | 1973–74 | 1. hely | 1974–75 | 3. hely |
| 1975–76 | 2. hely | 1976–77 | 2. hely | 1977–78 | 2. hely | 1978–79 | 5. hely |
| 1979–80 | 4. hely | 1980–81 | 5. hely | 1981–82 | 2. hely | 1982–83 | 4. hely |
| 1983–84 | 3. hely | 1984–85 | 1. hely | 1985–86 | 2. hely | 1986–87 | 2. hely |
| 1987–88 | 6. hely | 1988–89 | 2. hely | 1989–90 | 3. hely | 1990–91 | 1. hely |
| 1991–92 | 1. hely | 1992–93 | 1. hely | 1993–94 | 1. hely | 1994–95 | 4. hely |
| 1995–96 | 3. hely | 1996–97 | 2. hely | 1997–98 | 1. hely | 1998–99 | 1. hely |
| 1999–00 | 2. hely | 2000–01 | 4. hely | 2001–02 | 4. hely | 2002–03 | 6. hely |
| 2003–04 | 2. hely | 2004–05 | 1. hely | 2005–06 | 1. hely | 2006–07 | 2. hely |
| 2007–08 | 3. hely | 2008–09 | 1. hely | 2009–10 | 1. hely | 2010–11 | 1. hely |
| 2011–12 | 2. hely | 2012–13 | – | – |
*A spanyol polgárháború miatt a bajnokság szünetelt a következő szezonokban: 1936–37, 1937–38 és 1938–39
Szereplések a spanyol labdarúgókupában [szerkesztés]
Az FC Barcelona, a 2008–2009-es szezont is beleértve, 34 alkalommal jutott be a spanyol labdarúgókupa döntőjébe. Ebből 26 alkalommal sikerült elhódítania a trófeát, 9 ízben pedig ezüstérmes lett a csapat. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg az FC Barcelona a legsikeresebb klub a spanyol labdarúgókupában. Az idei szezon döntőjére 2009. május 13-án került sor Valenciában, ahol az FC Barcelona ellenfele a nagy rivális Athletic Bilbao együttese volt. A döntőt a Barcelona nyerte 4-1 arányban. A legtöbb kupagyőzelmet az 1920-as és az 1950-es években aratta a csapat. A legnagyobb arányú győzelmet 1922. május 14-én aratta az FC Barcelona a Real Unión de Irún ellen. A Vigóbanmegrendezett mérkőzést a katalán csapat nyerte meg 5:1 arányban.[11][22][23]
Eredmények évek szerinti lebontásban:
- Kupagyőztes: 1910, 1912, 1913, 1920, 1922, 1925, 1926, 1928, 1942, 1951, 1952, 1953, 1957, 1959, 1963, 1968, 1971, 1978, 1981, 1983, 1988, 1990, 1997, 1998, 2009, 2012
- Ezüstérmes: 1902, 1919, 1932, 1936, 1954, 1974, 1984, 1986, 1996, 2011
A spanyol labdarúgókupa örökranglistája:[11]
| Helyezés | Klub | Kupagyőzelmek száma |
|---|---|---|
| 1. hely | FC Barcelona | 26 |
| 2. hely | Athletic Bilbao | 23 |
| 3. hely | Real Madrid CF | 18 |
Az elvesztett döntők tekintetében:[11]
| Helyezés | Klub | Elvesztett döntők száma |
|---|---|---|
| 1. hely | Real Madrid CF | 19 |
| 2. hely | Athletic Bilbao | 12 |
| 3. hely | FC Barcelona | 10 |
| Valencia CF | 9 |
Regionális labdarúgó-bajnokságok [szerkesztés]
Katalán labdarúgó-bajnokság [szerkesztés]
A katalán labdarúgó-bajnokság az első regionális labdarúgó-bajnokság volt Spanyolországban és 1901-től 1940-ig létezett. 1929-ig, az egységes spanyol labdarúgó-bajnokság megszületéséig a regionális bajnokságok győztesei közül kerültek ki a spanyol labdarúgókupa résztvevői (néhány esetben az ezüstérmes csapatok is bejuthattak). 1901 és 1903 között a bajnokságot Macaya-kupa néven indították. 1903-ban két független bajnokság kiírására került sor. Az FC Barcelona a Macaya-kupa helyett a saját rendezésű Barcelona-kupa küzdelmeiben vett részt. 1904-től pedig a Katalán Labdarúgó-szövetség szervezésében került megrendezésre a torna. 23 győzelmével (a Macaya-kupát és a Barcelona-kupát beleértve) az FC Barcelona a katalán labdarúgó-bajnokság legsikeresebb klubja volt. A csapat a következő években végzett a bajnokság élén:[12][25]
- 1902 (Macaya-kupa)
- 1903 (Barcelona-kupa)
- 1905, 1909, 1910, 1911, 1913*, 1916
- 1919, 1920, 1921, 1922, 1924, 1925
- 1926, 1927, 1928, 1930, 1931, 1932
- 1935, 1936, 1938
*1913-ban két bajnokságot indítottak. A másik győztes az FC Espanya volt.
A spanyol polgárháború alatt [szerkesztés]
A spanyol labdarúgó-bajnokság 1936-tól 1939-ig szünetelt a spanyol polgárháború miatt. Ennek következtében az 1936-37 szezonban létrehozták a mediterrán ligát, melynek küzdelmeiben Katalónia és Valencia tartományok jelentősebb klubjai vettek részt. A bajnokságot az FC Barcelona nyerte meg az RCD Espanyol előtt.[12][25]
Az 1937–38-as szezonban már Valencia tartomány csapatai sem tudtak részt venni a bajnokságban a spanyol polgárháború miatt. Így azt katalán liga néven indították, mely nem azonos a katalán labdarúgó-bajnoksággal. A bajnokság utolsó egy-két fordulójának mérkőzéseit nem játszották le a polgárháború miatt. Ennek ellenére az FC Barcelona megnyerte a ligát, mivel meggyőző előnnyel vezetett az ugyancsak barcelonai UE Sants csapata előtt.[12][25]
Teresa Herrera-kupa [szerkesztés]
A kupát az A Coruña-i Teresa Herreráról nevezték el, aki 36 éven át a nincstelenek nyomorának enyhítéséért küzdött. Először 1946-ban rendezték meg és a küzdelmekben azóta számos ismert spanyol és külföldi klub is részt vett. Többek között az AC Milan, a Real Madrid, az SS Lazio, a Sporting Lisszabon és számos ismert dél-amerikai csapat. A tornát az FC Barcelona összesen 5 alkalommal nyerte meg, a következő években:[26][27]
- 1948, 1951, 1972, 1990 és 1993
Joan Gamper-kupa [szerkesztés]
A Joan Gamper-kupát a klub alapítójának tiszteletére hozta létre az FC Barcelona. Az első tornát 1966-ban játszották. Megrendezésére augusztusban kerül sor, melyen ismert európai és dél-amerikai csapatok vesznek részt. Spanyol klubok csak ritkán vesznek részt a küzdelmekben. Érdekesség, hogy 1970-ben az Újpesti Dózsa nyerte meg a Joan Gamper-kupát. 2008 augusztusáig az FC Barcelona 33 alkalommal nyerte el a trófeát és 5 ízben ezüstérmes lett. A csapat a következő években nyerte meg a kupát:[28][29]
- 1966, 1967, 1968, 1969, 1971, 1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1979
- 1980, 1983, 1984, 1985, 1986, 1988, 1990, 1991, 1992, 1995, 1996
- 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2006, 2007, 2008
- 2010, 2011
Egyéb eredmények [szerkesztés]
- Bajnokok Ligája/BEK: 4 győzelem: 1991-1992, 2005–06, 2008–09, 2010–11
- UEFA-kupa/Vásárvárosok kupája 3győzelem: 1958, 1960, 1966
- Európai szuperkupa: 4 alkalommal: 1992, 1997, 2009, 2011
- Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK): 4 győzelem: 1979, 1982, 1989, 1997
- FIFA-klubvilágbajnokság: 2 alkalommal: 2009, 2011
- Spanyol labdarúgó-szuperkupa: 13 győzelem: 1948, 1952, 1953, 1984, 1992, 1993, 1995, 1997, 2005, 2006, 2009, 2010, 2011
- Spanyol ligakupa: 2 győzelem: 1983, 1986
- Catalunya kupa: 6 győzelem: 1990–91, 1992–93, 1999–2000, 2003–04, 2004–05, 2006–07
- Copa Latina: 2 győzelem: 1949, 1952
- Martini & Rossi kupa: 2 győzelem: 1952, 1953
- Kis világbajnokság: 1957
- Ramón de Carranza kupa: 3 győzelem: 1961, 1962, 2005
- Ciudad de Palma kupa: 5 győzelem: 1969, 1974, 1976, 1980, 1981
- Pireneusi kupa: 4 győzelem: 1910, 1911, 1912, 1913
- 13 alkalommal vettek részt UEFA Bajnokok Ligáján
- 22 alkalommal UEFA Kupán
- 5 alkalommal Európai Szuperkupán
- Egyszer vettek részt az Interkontinentális Kupán
Játékoskeret [szerkesztés]
2012. augusztus 21-én:
|
|
Kölcsönben [szerkesztés]
|
A klub híres játékosai [szerkesztés]
Spanyol labdarúgók [szerkesztés]
*A nem jelölt játékosok az FC Barcelona:Legendary Players linken találhatóak.
Külföldi labdarúgók [szerkesztés]
*A nem jelölt játékosok az FC Barcelona:Legendary Players link alatt találhatóak.
Díjazott játékosok [szerkesztés]
Spanyol gólkirályok [szerkesztés]
Az FC Barcelona játékosai eddig 12 alkalommal szerezték meg a spanyol gólkirályi címet, a Pichichi-trófeát. Közülük kiemelkedik Enrique Castro, aki két ízben is gólkirály lett és Lionel Messi, aki 50 góljával eddig a klub legeredményesebb gólkirálya. Ezzel a teljesítménnyel Messi elnyerte az európai aranycipőt is.
| Év | Ország | Játékos neve | Gólok száma | Mérkőzések száma | Egyéb díj |
|---|---|---|---|---|---|
| 1942–43 |  |
Mariano Martín | 32 | 23 | |
| 1948–49 | |
César Rodríguez | 28 | 24 | |
| 1964–65 |  |
Cayetano Ré | 25 | 30 | |
| 1970–71 | |
Carles Rexach | 17 | 28 | |
| 1978–79 |  |
Hans Krankl | 29 | 30 | |
| 1980–81 | |
Enrique Castro | 20 | 30 | |
| 1981–82 | |
Enrique Castro | 26 | 32 | |
| 1993–94 |  |
Romário | 30 | 33 | |
| 1996–97 | |
Ronaldo | 34 | 37 | aranycipő |
| 2005–06 |  |
Samuel Eto’o | 26 | 35 | |
| 2009–10 |  |
Lionel Messi | 34 | 35 | aranycipő |
| 2011-12 | |
Lionel Messi | 50 | 37 | aranycipő |
Aranylabdás labdarúgók [szerkesztés]
Az aranylabda az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája, mellyel a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgót díjazzák. Az FC Barcelona csapatából eddig öt labdarúgó nyerte el az aranylabdát. A legsikeresebb közülük Lionel Messi, aki négy alkalommal is elnyerte a trófeát.[3]
|
Az év labdarúgója (FIFA) [szerkesztés]
Az év labdarúgója címmel a FIFA minden évben azt a labdarúgót díjazza, akit a nemzetközi labdarúgásban résztvevő csapatok edzőinek és kapitányainak szavazatai alapján az év legjobb játékosának választanak meg. Az FC Barcelona csapatából eddig négy brazil származású labdarúgó választottak meg az év labdarúgójának. A legsikeresebb közülük Ronaldinho, aki két alkalommal is elnyerte a címet.[3]
|
A spanyol bajnokság legjobb kapusai [szerkesztés]
A Ricardo Zamora-trófeát a bajnoki szezon végén adományozzák a spanyol labdarúgó-bajnokság legjobb kapusának. Eddig az FC Barcelona kilenc labdarúgója nyerte el ezt a díjat. Közülük a legkiemelkedőbb teljesítményt Antoni Ramallets nyújtotta, aki öt alkalommal bizonyult a bajnokság legjobb kapusának. Ezzel ő vezeti a kupa örökranglistáját is.[3]
|
Egyéb statisztikák és rekordok [szerkesztés]
- Legeredményesebb játékos:
Paulino Alcántara 357 mérkőzésen 357 gólt szerzett 1912 és 1927 között[3] - Legeredményesebb játékos a spanyol labdarúgó-bajnokságban: César Rodríguez 195 gólt szerzett 1942 és 1955 között[3]
- Leghosszabb góllövési sorozat: Mariano Martín tíz egymást követő mérkőzésen tizennyolc találatot ért el az 1943. február 14-től 1943. október 3-ig terjedő időszakban[3]
- Az európai kupák legeredményesebb játékosa:
Rivaldo 31 gólt szerzett 1997 és 2002 között (25 UEFA-bajnokok ligája, 5 UEFA-kupa és 1 UEFA-szuperkupa találat)[3]
Mez [szerkesztés]
Az első mez színei megegyeztek a játékosok által ma is viselt kék és gránátvörös színnel. A mez egyik oldala kék, a másik pedig gránátvörös volt. A mez ujja pedig a mez ujj felé eső oldalának színével ellentétes (kék vagy gránátvörös) volt. A nadrágnak a fehér színt választották. Azóta a mez számos változáson ment keresztül.[1] A mezen 2006 óta az UNICEF logója látható.
Az adott év 3. számú meze az előző év idegenbeli mezével azonos.
A Barca mezei a 2010-es szezonig:
      1899
|
    1910
|
1913
|
1920
|
 1955
|
   1991-1992
|
 1991–1992 (vendég mez)
|
 1992
|
  1993–1994
|
|
1995
|
1998
|
1999
|
2000
|
   2004
|
2005-2006
|
 2005-2006 vendég
|
2006-2007
|
2006-2007 vendég
|
   2007-2008
|
 2007-2008 vendég
|
 2008-2009
|
   2008-2009 vendég
|
   2008-2009 (3. mez)
|
     2009-2010
|
     2009-2010 vendég
|
     2010-2011
|
     2010-2011 vendég
|
Jelenlegi technikai stáb [szerkesztés]
| Elnök | Sandro Rosell |
| Technikai/sport-igazgató | Andoni Zubizarreta |
| Vezetőedző | Tito Vilanova |
| Asszisztens edző | Jordi Roura |
| Kapusedző | Carles Busquets |
| Erőnléti edzők | Lorenzo Buenaventura Paco Seirul•lo* Aureli Altamira Francesc Cos |
* A név helyesen szerepel, Seirul•lo valóban így írja a nevét.
A stadion [szerkesztés]
- Név: Camp Nou
- Város: Barcelona
- Befogadóképesség: 98 772 fő
- Felavatás: 1957. szeptember 24.
- Játéktér: 105 x 72 m
- Más egységek: La Masía
Himnusz [szerkesztés]
Az FC Barcelona indulóját, melynek címe katalán nyelven El cant del Barça, Manuel Valls Gorina szerezte a klub fennállásának 75. évfordulójára. A szöveget Jaume Picas és Josep M. Espinàs írták. Az indulót 1974. november 27-én énekelték el először az évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen.[40]
| katalán nyelven | spanyol fordítás | magyar fordítás |
|---|---|---|
|
|
|
Az induló itt hallgatható meg.
A klub eddigi edzői [szerkesztés]
John Barrow, 1917- Jack Greenwell, 1917–24
Pozsonyi Imre, 1924–25- Ralph Kirby, 1925–26
- Romà Forns, 1927–29
- Jack Bellamy, 1929–31
- Jack Greenwell, 1931–33
- Jack Domby, 1933–34
- Plattkó Ferenc, 1934–35
Patrick OConnell, 1935–37- Josep Planas, 1939–41
- Ramón Guzmán, 1941–42
- Joan Josep Nogués, 1942–44
- Josep Samitier, 1944–47
Enrique Fernández, 1947–50- Ramón Llorens, 1950
Ferdinand Daucik, 1950–54
Sandro Puppo, 1954–55- Plattkó Ferenc, 1955–56
- Domènec Balmanya, 1956–58
Helenio Herrera, 1958–60- Enric Rabassa, 1960
Ljubiša Broćić, 1960–61- Enrique Orizaola, 1961
- Lluís Miró, 1961–62
- Kubala László, 1962–63
- Josep Gonzalvo, 1963
- César Rodríguez, 1963–65
- Vicenç Sassot, 1964–65
- Roque Olsen, 1965–67
- Salvador Artigas, 1967–69
- Josep Seguer, 1969–70
- Vic Buckingham, 1969–71
Marinus Michels, 1971–75
Hennes Weisweiler, 1975–76- Laureano Ruiz, 1976
- Marinus Michels, 1976–78
Lucien Müller, 1978–79- Joaquin Rifé, 1979–80
- Helenio Herrera, 1980
- Kubala László, 1980
- Helenio Herrera, 1980–81
- Udo Lattek, 1981–83
- José Luis Romero, 1983
- César Luis Menotti, 1983–84
- Terry Venables, 1984–87
- Luis Aragonés, 1987–88
- Carlos Rexach, 1988
- Johan Cruijff, 1988–96
- Carlos Rexach, 1996
- Bobby Robson, 1996–97
- Louis van Gaal, 1997–2000
- Llorenç Serra Ferrer, 2000–01
- Carlos Rexach, 2001–02
- Louis van Gaal, 2002–03
Radomir Antić, 2003- Frank Rijkaard, 2003–2008
- Josep Guardiola, 2008–2012
- Francesc Vilanova, 2012–[41]
A klub eddigi elnökei [szerkesztés]